Kedves naplóm…

Most, így szeptember 1.-én, az iskola 1. napján örömmel kijelentem, hogy van kedvem tanulni. Nem tudom mi ütött belém, de hiányzott, amikor az utált matematikatanárom, Zselyke néni szívózott velem, és úgy parancsolt nekem, hogy  ’Varga, ki a táblához..’ . Persze mi  Csabával összenéztünk. Ugyanis Csabika is Varga. Varga Csaba Bence. De természetes, hogy rám gondol állandóan!

De most térjünk vissza a ma reggelre… A napot egy hideg zuhannyal kezdtem (nagyon meleg  volt itthon), fogat mostam, és felöltöztem. Nem vittem túlzásba a dolgot, magamra kaptam egy rövidnadrágot, és egy spagetti pántos kék pólót. A szőke hajamat copfba kötöttem, mert gyűlölöm, ha beizzad a tarkóm miatta. Csak feldobtam magamra egy szempillaspirált, és tündököltem..’Tündököltem’…  Ugyanis észrevettem, hogy a homlokom közepén ott virít egy pattanás. Jézusom, mit fognak rólam gondolni, hogy a nyári szünetbe unikornis lettem?!  Szaladtam a sminkes dobozomhoz, kikaptam a korrektort, és az alapozót, majd gyorsan eltüntettem. Nem túl sikeresen. De már nem is érdekelt semmi. Ez a hülye pattanás-ráadásul tiszta vörös- elrontotta az egész napomat. Fujj. Lilla már nem volt itthon, neki hamarabb kellett bemennie. Tudja a rák, miért.

Magamra kaptam  az új Vans iskolatáskámat, felhúztam a sportcipőmet, nyomtam egy puszit anya arcára, és futottam, hogy elérjem az iskolabuszt. Anyut csak nem kérhettem meg rá, hogy vigyen el, mert mostanában nagyon sok a munkája. Fogorvos. Sok beteg jár hozzá. (Minden esetben nem szeretnék a nyomdokaiba lépni, szerintem undorító mások szájában matatni).

Már láttam a buszmegállót, mikor észrevettem, hogy senki nincs ott. Király. Szóval lekéstem. Vagy csak túl korán jöttem?! Elképzelni sem tudtam, de nem szeretnék késni az első tanítási órámról. Gondoltam, várok 10 percet, és ha nem robog be a buszom, taxit hívok- ami nehézkesen ment volna, mert nem volt nálam a telefon, és pénz sem akadt a zsebemben-. 5 perc elteltével kezdtünk gyűlni. De jó! Szóval én jöttem korán! Míg vártam, gondolkodtam azon, hogy Marci, akiért majd’ megpusztulok, annyira bele vagyok zúgva, a fekete cuki pólóját veszi e fel. Mikor már a közös temetésünknél tartottam, a mélázásomból felrémisztett egy hang.

-Kisasszony, ha nem akarja, hogy itt hagyjam, szálljon föl! –a buszsofőr volt, Jim (Angliából érkezett ide). Meglehetősen mogorva hangulatba volt.

Én csak bólogattam, mint a hülye, és felszálltam a hátsó ajtón. Az öreg csak bezárta az ajtót, és hasítottunk tovább a suliba. Bámultam ki az ablakon. Mi van, ha az a pattanás a homlokom közepén egy hegy lett, mióta felkentem a korrektort?! Jaj, azt nem élném túl, ha Marci észrevenné.

Közben megérkeztünk a Dobó István Gimnáziumba. Hű, ez a 10. osztály nem lesz semmi! Főleg, hogy tegnap tudtam meg, hogy jön egy új osztálytárs, valami Roberta. Bízok benne, hogy nem lesz undok, és legalább vele tudok majd beszélgetni. Mert most csak és kizárólag fiúbarátaim vannak.. Na és Virág, de vele nem beszélek meg mindent, köszönőviszonyba vagyunk, ennyi. Soha nem tartoztam, és soha nem is fogok a suli menő csajai közé kerülni. Mint Virág. Ahj, de hagyjuk is ezt. Mert a kapuban megláttam Lillát, a tesómat. A buszról leszállva kérdezősködni kezdtem, hogy milyen az iskola. Ő csak baromi hülyén nézett rám.

-      Nem ide jársz egy éve?! Gréti, ne hülyéskedj már!- vágta az arcomba

-      Hát..de.. csak nem volt esetleg felújítás, vagy valami?? - kérdezősködtem tovább.

-      Nem, Gréti, egyáltalán nem volt semmiféle felújítás. És fejezd be, menj, mindjárt csengetnek!

Én csak mogorván néztem rá, felhúztam az orromat, és indultam az épület felé. Ahogy beértem a termünkbe, láttam, hogy mindenki a helyén van. Még Marci is. juuuhéé.

Megpillantottam a régi helyemet. De most a másik oldalamon ült valaki. Egy ismeretlen lány. Valószínűleg ő lesz Roberta. Vagy Emőke. Pontosan nem emlékszem, hogy hívják. Bedobódtam mellé, és rögtön beszélgetést kezdeményeztem.

-      Szia- mosolyogtam – Te vagy az új lány, nemde?

-     Sz..szia –motyogta – d…de igen, R..Roberta vagyok –nyújtotta felém a kezét. Hát ez nem volt valami meggyőző, de azért kezet ráztam vele.

-     Gréta. De a többiek Grétinek becéznek – mondtam. Közben a szememmel Marcit fürkésztem .- Na és, Roberta…

-     Roni. Csak Roni – mosolygott. Na, hirtelen felbátorodott.

-     Ja, oké, akkor Roni. Üdvözöllek a Dobó István Gimiben. Hogy tetszik az osztály? – kérdeztem

Ő csak bólogatott. Ebből azt szűrtem le, hogy így-úgy. Szóval megfelel. Próbáltam kérdezgetni arról, hogy miért váltott sulit, de mire szóhoz jutott volna, belépett az ofőnk, Kovács László.  Mindenkinek a Laci bá’ -ja.  Én imádtam, nagyon vicces volt, de ugyanakkor szigorú is. Kitartott mellettünk, ha valami rosszat csináltunk, és minket védett mindig.

-          Lenne pár átbeszélnivalónk – nyilatkozta. Viszont én egyszeriben elálmosodtam. De annyira, hogy el is aludtam. Jézusom de gáz, tök ciki lehetett, hogy alszok a padon. De nem ez a lényeg. Mivel a legutolsó sorban ülök, Laci bá’ nem látta, hogy alszom.. Remélem. Az óra végén Roni költött fel.

-          Gréti, jól vagy? – motyogta, mint mindig.

-          Én? P..Persze, hogy jól. Miért?

-          Vége van az órának.

-          Dehogy is, néz már, most jött be az osztályfőnök, majd mondja, hogy milyen lesz az idei tanév, meg ilyesmik – és az ajtó felé mutattam. De elkerekedett a szemem. Nagy csodálkozásomra nem volt a terembe senki. Csak én. És a padtársam. Ő kuncogott egy sort, majd kihúzott az udvarra.

Nagyon jól elbeszélgettünk az újdonsült ’ténylegbarátnőmmel’. Mindent megosztottam vele. Ez a bizalom kölcsönös volt, ugyanis ő is elmondta az élete legmeghatározóbb élményeit.

A második óra után mehettünk haza, holnaptól lesz az igazi kemény meló. Új baráttal bővültem ma, viszont Marci rám sem nézett

De kijelenthetem, hogy csodásan kezdődik ez a tanév!

Kedves naplóm…

A mai nap egy kész katasztrófa.

Vegyük sorjában.

1.       Összevesztem Levivel, a Tumblr-os barátommal (A Tumblr mikroblogok írására alkalmas izé… weboldal?!)

2.       A pattanás a fejemen nem csak egy kis Pilis lett, hanem egy egész Mount Everest 

3.       Apa és Anya is összekaptak valamin.. majd délután rákérdezek

4.       Nem fésültem ki a hajam reggel.

5.       Ma 7 órám lesz 

6.       Elszakadt a kedvenc nadrágom.

7.       Elestem.

Igen, ez csak is én lehetek. De kezdek mindent az elejéről..

Az úgy volt, hogy még tegnap Levi felkapta a vizet valamin. Már nem emlékszem mi volt az. De ez mellékes. Azóta nem beszélünk, ami elég szomorú, mert úgy terveztem, ha kiszeretek Marciból (pár évszázad múlva), akkor ő lesz a leszármazottja. De ez álmaimban sem valósulhatna meg, 2 évvel idősebb, és 300 km van köztünk. JA, ÉS TERMÉSZETESEN NAGYON SOK CSAJ NYOMUL RÁ 

Reggel bal lábbal keltem, morcosan, és bozontosan. Benéztem Lilla szobájába. Nem volt otthon. Hát ez a lány soha nincs itthon?!  Kicsoszogtam a fürdőszobába a rókás mamuszomba (12 éves koromba kaptam, nem nőtt azóta a lábam. Vicces sztori), és belenéztem a tükörbe. Elszörnyülködtem magamon. A pattanás. Pontosabban, ha valaki a szomszédunkban sportos, de nincs sok pénze, szólhat nekem, mert nem a Mount Everest megmászása lenne a nagy nehézség. Hanem az én pattanásom megmászása, ami kis híján volt nagyobb mint a M.E. (jó, szeretek túlozni, de akkor is áááá) . Korrektor, alapozó, púder.. és kész. Nem apróztam el a reggeli tevékenykedéseimet, belebújtam a legkényelmesebb farmernadrágomba (mára természetesen elkezdett zuhogni az eső), egy rövid ujjú fekete pólómba. Csodásan festettem.. mint mindig.. ja . Poénos vagyok.

Lebotorkáltam az emeletről a földszintre. Kiabálás hallatszott. Anya meg apa kaptak össze valamin. Én ezt nem bírom, rögtön húztam el otthonról. Nem szeretem, ha összevesznek. Nem szoktam hozzá. Gondolkodtam, amíg a buszmegállóba értem. Csavargattam a hajamat… aztán észrevettem: BASSZUS, NEM FÉSÜLTEM KI! BIZTOS ÚGY NÉZEK KI MINT EGY BÁNYARÉM, ATYA VILÁG, MIT GONDOLHAT RÓLAM MAJD MARCI?!

Megpróbáltam a kezemmel kifésülni valahogy, de nem sikerült. De viszonylag hamar megnyugtattam magam, hogy Roninál biztos van hajkefe..  Tévedtem. A legszerencsétlenebb lány vagyok a világon! Szóval ma tök kócosan életem túl az 1., és a 2. órát. De végül eszembe jutott, hogy ma lesz tesi, és raktam be hajgumit is. Gyorsan összefogtam a hajam. Társadalmilag elfogadhatóbb voltam.

A 3. órán meghaltam. MATEK. ZSELYKE TANÁRNŐVEL!!!

Míg az óra első 20 percébe a naplót írta (nem tudom mi tellett ennyi időbe), addig mi Ronival beszélgettünk. Mire Mrs. Boszorka (így hívjuk, haha) hirtelen becsukta a naplót. Felnézett, és cinikusan mondta:

-          Varga, táblához! – Én és Csabika egyszerre mentünk ki. Csaba is Varga.. ugye..  Nekem is, és neki is halálfélelme volt. Egyikünk sem matekzseni, tavaly kettes lettem. 

-          Hát, és Mr. Vargára gondoltam- azaz Csabára- De ön, Miss Varga is oldhat meg néhány egyenletet – Jézusom, mi ez a nem tegeződés?? Mi vagyok én, orvos?? Vagy netán 100 éves?

Én csak ráztam a fejem, és elindultam a helyemre. De utánam szólt a Boszorkány.

-          Dehogynem, iparkodjon kifelé, most mind a ketten a sorosok – megfagyott bennem a vér. Úristen, ezt komolyan gondolta?! Életem legkínzóbb 10 perce volt ez. Nem csípem az egyenleteket.. Olyan.. egyenletes. :D

De sikerült megoldanom (Roni súgásával). 4., 5. óra rajz volt, amit nagyon szeretek. Millió rajzom van a rajz boxomba. Festővásznam is van, bár nem használom, nem akarom feleslegesen összefestegetni.

Egy csendéletet festettem most, nem akarok kérkedni,  de jól sikerült .

 A 6. óra tesi volt. Fujj. Utálom a tesit. Kiderült, hogy új tanárt kapunk. Így ma nem csináltunk semmit, csupán ismerkedtünk. De amikor megláttuk a tanárt.. ENYHÉN RÖHÖGŐGÖRCSÖT KAPTUNK. Sörhasa volt, kopasz feje, és pödörnivaló bajsza. Szalmási Alfonz volt a neve. Megkért, hogy szólítsuk ’Alibabának’.  Na ekkor mindenki kész volt.

-          Öcsém, ha ez lesz a tesi tanár, elkönyvelem magamnak az ötöst! – szólt kérkedve Marci.

Természetesen ezt nem nekem mondta, én csak hallgatóztam, és kuncogtam. Tényleg egy érdekes fickó, olyan 47-55 év között lehetett.

Szünetben minden Virágra volt kattanva (mert miért is ne?!),  hogy majd Alibaba rácuppan a szájára, meg ilyen baromságok. Ronival is kitárgyaltuk ezt a pasit.. azaz. ALIBABÁT! :D

A 7. óra osztályfőnöki volt, termet díszítettünk. Mikor hazajöttem, ledobtam a táskámat az ágyra, nem csináltam házit (mert nem is volt) , és átmentem Lillához pletyizni.

-          Mizu, tesó? – böktem oda lazának tűnve.

-          Hagyjál már, most Tomival skypeolok. – nézett rám csúnyán.

Hát jó, ez a tesós csevej is berekesztve. Megbeszéltem Ronival egy találkozót a legközelebbi plázában (Westend♥) , ott lógtunk este hétig. Vettem egy fehér sortot. Ő pedig egy csíkos felsőt. Annyira jól állt neki! Bementünk egy kávézóba, és beszélgettünk. Olyan hülyeségekről, hogy pl. a Topjoy milyen finom.

Ronival olyan jó! Mintha ezer éve ismernénk egymást. Pedig csak 2 napja. De teljes mértékben megbízok benne!!

Éppen léptünk ki a plázából, mikor a legutolsó lépcsőt elnéztem, és eltanyáltam. KIRÁLY! A kedvenc gatyámba voltam. Elszakadt. Remek. Varrhatom meg. Vagy vehetek újat. A kezem vérzett egy kicsit, de engem a nadrág bosszantott. Roni gyorsan segített, és ijedve kérdezte:

-          Jézusom, Gréti jól vagy?

-          p…persze – fulladoztam a röhögéstől. És ő is röhögött. Tök vicces volt. A nadrágom már nem annyira.

De mikor hazaértem, a tükörben rácsodáltam, hogy nagyon jól néz ki így! Legalább van pozitív ebbe a napba. A napról jut eszembe.. Kisütött a Nap! :D (végre..)

Este rákérdeztem anyunál, hogy mi volt reggel az az egész, de ő csak legyintett, és mondta, hogy majd megbeszéljük. Én helyeseltem.

Most pedig itt ülök 22.34-kor az ágyamba, és naplót írok.

Eseménydús volt ez a mai nap, nem tagadom.

De ideje lenne aludni.

Jó éjt, kedves naplóm..

Kedves naplóm…

Huh, most szusszanok egy kicsit, tanáraim azt hiszik wc-n vagyok, igazából irodalom óra van Robi tanár úrral.

A reggel elég zűrösen kezdődött. Anya még mindig nem mondta meg, mi volt a vita tárgya tegnap ilyenkor. De nem ez a legnagyobb gond. Ma van tesóm szülinapja.. ÉS NEM VETTEM NEKI SEMMIT!!

Teljesen kiment a fejemből, akkor jutott eszembe, mikor apu mondta hajnalban (6-kor), hogy ma időben jöjjünk haza a suliból, mert étterembe megyünk. Kérdeztem miért, ő meg mondta, hogy „Hát Lilluska szülcsinapját ünnepelni”. (apunak nem megy ez a tini duma, bármennyire is próbálkozik.:D)

De én, hülye elfelejtettem. Ő soha nem felejti el az enyémet. Mondjuk ez az első alkalom, hogy nem vettem neki semmit. Nem baj, suli után felugrok a Westendbe, és veszek valami cukit.

De most mennem kell, gyanakodni fognak, hogy nem éppen wc-zek, 6 perce bent vagyok :D (jézusom, mit fognak gondolni…)

***

Na. Ezt már vacsora helyett írom. 18:20 van. Pontosan. Hogy miért?!

Miután visszamentem irodalomra, senki nem vett észre. Sem azt, hogy kimentem, sem azt, hogy be. Egyedül Roni.

-       Minden rendben? – kérdezte halkan, hogy a tanár úr meg ne hallja.

-       Persze, naplót írtam.

-       Naplót? – kerekedett el a szeme. Én csak mosolyogtam, és bólintottam. Valószínűleg nem tudta, hogy naplót vezetek. Ki tudja, lehet, hogy ez is közös bennünk?! 

Jaj, alig vártam, hogy kicsengessenek a 8. óráról. Szaladtam a plázába (Roni is jött.)

Már kiválasztottam egy tuti pöttyös napszemüveget, amit teljesen elnéztem.

Azt olvastam, hogy kétezer forint. Aha, jó is lett volna. HÉTEZER VOLT.

Gyorsan ki kellett cserélnem, de ez volt a legolcsóbb.

De az én megmenőm ismét barátnőm volt. Kölcsönadott 5000 ft-ot. Hát nem cuki? 

Megköszöntem neki, ajándéktáskát nem vettem, mert milyen lett volna már, hogy többet kérjek kölcsön?! Otthon úgyis van.

Hát nem volt.. Eléggé égtem, mikor a fehér írólapomból készített borítékban adtam oda a tesómnak a napszemüveget. De ennek is örült. Nyomott két puszit az arcomra.

-       Köszönöm Gréti, nagyon jól néz ki – mosolygott – Kisminkeljelek a vacsorára?

Én olyan nagyot néztem, mint még soha.

-       E…Engem?! Te vagy a szülinapos – mosolyogtam.

De persze nem vettem észre, hogy ő már készen van. Aztán hallattam egy ’ JAAAA’-t, és indultunk a fürdőbe.  Tudok sminkelni, de tesóm ügyessége mindent visz. Tényleg, nagyon ’szép’ lettem, már amennyire tőlem telik. Füstösre csinálta. Imádtam.

Egy fekete, testhez simuló ruhát kaptam magamra,és a fekete telitalpúmat ( nem tudtam benne járni, de ha már megvettem, hordom, különben is csak ülni kell majd, és enni.).

Elindultunk a kocsi felé, mire sikeresen megbotlottam egy hangyában (?) , és elestem – mellesleg kiment a bokám- úgyhogy otthon maradtam, míg a többiek vacsoráztak, és tortát ettek. De  Lilla volt olyan cuki, hogy egy szelet hagyott nekem, de szigorúan egy darabot, ugyanis fogyózok. Roni szerint hülyeség, mert olyan vékony vagyok, hogy mindjárt anorexiás vagyok, de ahogy elnézem Marci barátnőjét, csodaszép volt, soha nem leszek olyan.

Vanda olyan magabiztos. Szép. Barna hajú. Magas. Vékony. Izmos. Nem béna. Gyönyörű. Egyszerűen tökéletes.

Én meg maga vagyok a megtestesült szerencsétlenség: Spongebobot nézez szabadidőmben, a fagyit leejtem a tölcsérből, elesek magas sarkúba, kövér vagyok, csúnya vagyok, ragyás vagyok… KELL ENNÉL TÖBB?!

Itthon unatkoztam, Ronival beszélgettünk, hogy mi történt velem. Holnap orvoshoz megyek valószínűleg. De szerencsém van, Roni beteg lett, és bármennyire is nem kellene neki örülnöm, akaratomon kívül boldog vagyok, mert így lesz , aki szórakoztat majd.

Igazából csak allergiás, nem szó szerint beteg, bár nem tudom mire, de ha kilép a házból, elkezd tüsszögni, és nem tudja abbahagyni. Szegény L

Megtudtam pár pletykát is. Mikor jött haza a barátnőm a suliból (1 utcával feljebb laknak tőlünk), látta hogy Balázs, és Bella (Annabella) , a két osztálytársam kéz a kézben sétáltak. Szerintem ez tök cuki.

De mindenesetre majd rákérdezek, hogy összejöttek e.

Hát igen, így telt el ez a nyomorúságos nap, a drágalátos tesóm szülinapja. 

Kedves naplóm…

Tudom, hogy tegnap nem írtam, se tegnapelőtt. De az a helyzet, hogy végig aludtam. Beteg voltam. Influenzás. Nem is értem miért, pedig szerdán csak simán kiment a bokám. Jut eszembe, orvosnál voltunk, és megállapította, amit mindannyian tudtunk…

-          Hölgyem, önnek kibicsaklott a bokája.

-          Remek, mintha ezt eddig nem tudtam volna – mondtam magamban.

Úgyhogy amíg meg nem gyógyulok, ágyban a helyem. Örülök neki. Már most így az első héten!

Mikor hazaértem, Lilla aludt. Nem tudom miért, lehet, hogy holnap randija lesz Tomival, és ő híve annak, hogy az alvás szépít. Betakartam, mint egy rendes tesó. Erre hát nem felébresztettem a mankóimmal?! Szépen le is üvöltötte a fejem. Aztán észrevette, hogy mankózok. Gyorsan eszébe jutott, hogy most betegállományba vagyok, szóval inkább hagyott, és visszadobta a fejét a párnájába. Ahelyett hogy tanulna. Mondhatom, szép. (Bár ő úgyis tudja az anyagot, ezt nekem kellene mondani).

Ez tegnap volt. Ma viszont…

Marci rám írt facebookon. (HURRÁ!!) Igaz, hogy a többi osztálytársaim is, de akkor is.

Érdeklődtek, hogy hogy van a bokám. Mondtam, hogy egész jól, talán jövő héten már mehetek. De most megyek, mindjárt bealszok, annyira fáradt vagyok….

Kedves naplóm…

Ma hétfő van. Örömmel mentem iskolába. Ez a második hét. Nem akarnak telni a napok.

De mindegy is.

A reggelt azzal kezdtem, hogy benéztem Lilla szobájába. Már megint nem volt az ágyába. Nem tudom hol lehet, biztosan suliba ment hamarabb. Benyitottam a fürdőszobába, és megláttam Lillát. Sipítozott, hogy miért nyitok rá (pedig csak sminkelt.)

Megvontam a vállam, és visszakullogtam a szobámba. Kikészítettem az aznapi ruhámat (Lenge fehér póló egy Boyfriend nadrággal, és bőrövvel, és hosszított kardigánnal. )

Felvettem, és megint bepróbálkoztam a fürdőnél.

-          Lilla, siess már, hallod, lekésem a buszomat.

-          Majd elvisz aki akar, de nem fejeztem még be a sminkemet! – kiáltott. Huh, nem könnyű eset, főleg, hogy anya nem tud elvinni suliba, apa pedig még úgy se. Szóval maradt az, hogy kimentem az udvarra, átmentem a hátsó udvarrészhez, mamáékhoz. Ott úgyis van fürdőszoba, még ha kicsit elavult is, de megteszi. Különben is tartok ott pótsminket, sőt, pótfogkefét, meg mindent, ami egy aktuális szituációban megmenthet. Cuppantottam egy puszit mama és papa arcára, majd közöltem velük, hogy itt készülődök ma.

Miután úgy éreztem, hogy teljesen készen vagyok, előre mentem a mi házunkba, felkaptam a táskám, és rohantam a buszhoz. Szó szerint. Annyira futottam, hogy még Alibaba, a tesi tanár sem tudna így megfuttatni. (Akiről kiderült, hogy nagyon szigorú.:( )

Pont elértem az iskolabuszt, felszálltam rá, és mint minden reggel, gondolkoztam.  Marcinak van barátnője, mégis epekedem érte. Miért? Úgysem lehet az enyém, már csomó ideje együtt vannak, láttam őket smárolni (véletlenül sem csókolózni). Inkább hagynom kellene az egészet, hiszen tudom, hogy  reménytelen. Más fiú után kellene néznem..

Nagyon elméláztam, arra lettem figyelmes, hogy elhagytam a sulit (persze a busszal.) De jó! Fordul vissza a többi diákért. Szóval ez most ilyen duplautazás. Mindenesetre nem maradok le az első óráról (ami irodalom). Marad időm még gondolkodni. A megállónál egy csapat újonc kilencedikes szállt fel. Heherésztek, boldogok voltak. Én nem. Bekapcsoltam a telefonom, beledugtam a fülhallgatót a fülembe, és inkább zenét hallgattam. Természetesen Arctic Monkeys- Knee Scoks. Imádom ezt a számot! J

Ismét az iskolához értünk, de most már tényleg leszálltam. Bebaktattam a termünkbe, és levágódtam Roni mellé. Kérdezte, hogy mi a baj, de én csak megvontam a vállam, és elhúztam a számat.

-          Semmi nincs – öleltem át. Visszaölelt, de bizonytalan volt. Én  csak mosolyogtam. Berontott az igazgató. Ordibált.

-          Mégis mit képzeltek magatokról, gyerekek? – üvöltött – az egész osztályt igazgatói figyelmeztetéssel jutalmazom!

Senki nem értett semmit. De tényleg. Most miért fogunk bűnhődni? Mit tettünk?

-          Ki volt az? – nézett mérgesen Dávid. Úgy látszik, tud mindenről, ugyanis most beszélt az osztályfőnökkel (aki nemrég lépett be az ajtón, dühös arccal.)

Ronival képedten bámultunk hol Dávidra, hol osztályfőnökre. (Iga bá’-ra nem tudtunk nézni, mert ő kiviharzott a termünkből.)

Később kiderült, hogy valamelyik felsőbb éves írt a 10/c-sek nevében egy levelet, amiben az igazgatót „gyalázzuk”.  Ofőnk gyanakodott, hogy a 10/a-sok voltak (b osztály nincs a 10.-ben, túl kevesen voltunk.). Az a-sok utálnak minket, a két vezető tanár is utálja egymást, és a legfőbb cél, hogy minél többen elmenjenek ebből az osztályból. (Nem tudom miért.)

De az biztos, hogy folytatódik a nyomozás egy darabig.

Irodalomtanár megérkezett, kiosztotta a lapokat, amin a kötelező olvasmányok voltak ( Vörösmarty M.- Csongor és Tünde, E.T.A. Hoffman- Az arany virágcserép, és még sorolhatnám, lényeg a lényeg, nagyon sok) .

Ezért szünetben Ronival lementünk a könyvtárba, és kikölcsönöztük ezeket. Persze csak a látszat kedvéért, hogy úgy tűnjön, olvasunk, olvasónaplót  a netről szedjük le, illetve elkérjük Lillától, a tesómtól. A 2., 3. órám ’könnyű’ volt, matek, és német, mind a kettőből hála istennek kettesre állok. De ez még változhat. De ami most jött.. TESI! Megszerettem a tesit, ha Alibabát nem is, a tesit biztosan! Úgy futom a kilométereket, hogy szinte első vagyok, úgy ugrok szekrényt, hogy mindenki csodálkozik. Mit is mondhatnék, sokat fejlődtem. J (vagy csak az idegesség levezetése?!)

Etika, Föci, Töri.. Ezek nagyjából könnyen mennek, igaz, hogy hármas vagyok belőlük, de ennyi telik tőlem. :D

Hazaérve csináltam magamnak egy forró (öhm,. hideg) csokit, megittam, lezuhanyoztam, és neteztem addig, amíg haza nem értek anyáék. Vásárolni voltak a Tescoban, és vettek nekem Topjoyt! J A kedvencemet, dinnyéset. Elraktam holnapra a suliba.

De szerintem megyek már, fáradt vagyok, és fáj a szemem..:(